Sokat gondolkodtam, hogy az én személyes tapasztalatomat osszam-e meg másokkal a jogosítvány szerzéssel kapcsolatban. Viszont, végül úgy döntöttem, hogy megosztom az én hosszú utamat onnan, hogy a kreszt elkezdem tanulni, odáig, hogy letettem sikeresen a forgalmi vizsgát. 

   Tudjátok, a jogosítvány szerzés, nem is olyan könnyű mint amilyennek én azt gondoltam. Két évvel ezelőtt, egyik pillanatról a másikra úgy döntöttem, hogy én jogosítványt szeretnék szerezni. Nem gondolkodtam, nem mérlegeltem az akkori helyzetemet, csak belelvágtam. Kerestem egy színpatikus autóiskolát, és jelentkeztem a kresz tanfolyamra, amit már akkor is lehetett online végezni.

Nagyon izgatott és motivált voltam. Úgy gondoltam, hogy pár hónap és meglesz a jogsim. A kresz tanulás közben még volt egy vizsgaidőszakom is, ami miatt picit hanyagolnom kellett a kreszt, viszont utána bepotóltam. Aztán amikor elvégeztem az online kurzúst, elmentem vizsgázni. Természetesen az első vizsgám, egy pont hiján nem sikerült. Kétségbe voltam esve, hogy hogy lehettem ilyen szerencsétlen. Most komolyan egyetlen egy pont miatt meg kell ismételjem az egész vizsgát és újra be kell fizetnem?! Hát igen...ezt tettem.

A sikertelen vizsga után 2 héttel újra elmentem vizsgázni, és akkor már a maximális pontot szereztem meg. Nagyon boldog voltam! Alig vártam, hogy vezessek, nagyon izgultam. Amíg az autóiskolánál eldölt, hogy ki legyen az oktatóm, addig én elkezdem az elsősegély tanfolyamot. Az egész tanfolyam egy vasárapomat vette el, de ne tudjátok meg, hogy milyen stresszel járt. Aki tartotta, állandóan nyomást gyakorolt ránk, és ha valamit elrontottunk ordított. Tudom, fontos, mert ugye ha esetleg a való életben történik ilyen helyzet, biztos nem lesz az ember nyugodt. De akkor is...hagyjuk is:). A lényeg, hogy elvégeztem a tanfolyamot, és letettem belőle a vizsgát, pont születésnapomkor :D

Ekkor már úgy gondoltam, hogy egyetlen egy lépés választ el attól, hogy jogosítványom legyen...(bár tudtam volna, hogy milyen hosszű út áll előttem).

  Elkezdtem vezetni. Először csak a rutinpályán. Meg kellett barátkoznom az autóval, mint kis tudattalan, kezdő soför. Aztán kimentünk a forgalomba. Nagyon élveztem és nagyon féltem is. Amikor levezezettem pár órát, és valahogy tudatosult bennem, hogy igen, én most jogosítványt szeretnék, és hogy utána mehetek vezetni, ja...és hogy ez milyen veszélyes...megijedtem. Kész pánikba estem, hogy én mások életét nem akarom kockáztatni, se azét aki esetleg mellettem ül, vagy a gyalogosét se, aki a zebrán sétál át. Féltem, hogy milesz amikor meglesz a jogsim. 

Levezettem a 29 órát, és következett a vizsga. Valahogy teljesen nyugodt voltam, mintha éreztem volna, hogy nem fog sikerülni, kár eröltetni. Így is volt, megbuktam. Álitólag  indokolatlanul lassan mentem és feltartottam a forgalmat. Ezután megbeszéltem az oktatóval, hogy még veszek egy pár órát, és utána újra neki futunk. Így tettünk, de a második vizsgán valamit nagyon benéztem,  rossz sávba kanyarodtam el az egyik kereszteződésben, és az oktató a kormány után kapott. Na, ebben a pontban gondolkodtam el azon, hogy kell ez nekem? Úgy voltam vele, hogy minden okkal történik, minek ennyire eröltetni. Nagyon negatív és motiválatlan voltam. Hagyni akartam az egészet. Aztán a hozzámtartózoim beszéltek a fejemmel, hogy ne adjam fel, nagyon sokan vannak akiknek csak sokadjára sikerül a forgalmi vizsga. Mivel a vezetés nem játék, a vizsgabiztos nagyon szigórúan veszi a vizsgát. Igen, ezt én is megértettem, de nem tudtam, hogy velem mégis mi lehet a gond. Annyira motiválatlan voltam, hogy azt mondtam magamban, hogy ooohh...hát két év alatt kell letenni a forgalmi vizsgát, majd amikor egy kicsi erőt gyüjtök, akkor újra megpróbálom, mert hát milyen baj történhet 2 év alatt?!

Húztam, halasztottam, majd jövőhéten, majd jövő hónapban, majd nyáron, ooo már jön az ősz nem fogok most hozzá...így gondolkodtam. Viszont legbelűl éreztem a nyomást, hogy de-de hozzá kellene fogni újra, mert képes vagyok rá, csak jobban oda kell tegyem magam. 

  Aztán megismerkedtem a párommal. Elmeséltem neki az eddigi történteket, és azt mondta ne adjam fel, az ő ismerősei között is van olyan szeméy akinek sokkadjára sikerült, és azt nem érdekli senkit sem, hogy hanyadjára sikerült valakinek a jogsija, csak legyen meg.

Azt tudni kell, hogy abban az időben, amikor húztam az időt az egéssze, várost váltottam, elköltöztem. Így még nehezebb volt az egész helyzet. Mire elhatároztam végre magam, a 2 évem már lassan lejáróban volt. Gyorsan próbáltam intézni a papírokat, hogy egyik városból a másikba át tudjak jelentkezni, de mire ezt meg tudtam csinálni, addigra elért minket a koronavírus első hulláma. Így leált minden, és a két évem is eltelt. 

A pandémiának köszönhetően a két évemet kihúzták egészen az év végéig. Úgy voltam vele, hogy most vagy soha. Nyáron, amikor a körülmények engedték, elrendeztem azokat amiket még kellett a paírokkal, és a páromnak és a családjának köszönhetően megtaláltam a város legjobb oktatóját. 

Újra elkezdtem vezetni, újra féltem, újra remegett mindenem, újra kétségbe voltam esve, és nagyon féltem attól, hogy milesz ha nem sikerül és kifutok az időböl. Persze, most mondhatná mindenki, hogy de hát te csináltad ezt magadnak, ne sajnáltasd magad. Így is van, tudom, de akkor is, féltem. Nem akartam csalódást okozni senkinek sem.

A vezetés úgy ahogy jól ment, az oktatóm nagyon sok jó tanácsot adott, és mindnet megtett azért, hogy mindent megértsek. Úgy voltunk vele, hogy kell egy időpont, amikor levizsgázhatok. Az időpont 2020.11.09. hétfő, reggel 7:30 volt. Amikor meghallottam, hogy hétfőn fogok, és persze abban az időintervallumban amikor a legnagyobb szokott lenni a forgalom, megijedtem. De végül lenyugodtam és arra gondoltam, hogy talán ez még segíteni is fog nekem. 

A vizsga előtti két hétben, szinte minden nap vezettem. Igaz, a kreszből nem kellett újra vizsgáznom, de attól még átismételtem mindent. Nagyon hullámzó volt az elmúlt két hét, volt amikor nagyon jól ment a vezetés, volt amikor 10 perc alatt 4x is megbukhattam volna. 

Eljött a november 9. Hatalmas köd volt. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire izgultam. A rutinpályához sétálva, azt mondtam magamban, hogy most ez sikerülni fog! 

A nagy vizsga!!!: megjött a vizsgabiztos, elmondta a kötelező mondanivalókat. Húztam egy parkolást (az útpatka mellé előre) és egy megfordulást (az u alakú megfordulás). Már akkor boldog voltam, hogy ezt a két dolgot húztam, ezeket tudtam a legjobban :D: Aztán le kellett ellenőrizzem a kocsit, és elindultam. Nagyon figyeltem, hatalmas köd, alig láttam valamit, de forgalom nem volt szerencsére olyan nagy mint amilyennek én gondoltam, hogy lesz. Minta az egész város tudta volna, hogy vizsgázok. A többi soför türelmes volt, nem dudáltak, lámpáztak, hogy menjek ki eléjük nyugodtan. Maga a vizsga 40 perc volt, a vizsgabiztos pedig nagyon szigorú volt, direkt olyan helyekre is bevitt, ahol könnyen el lehet hasalni, de én áltam a sarat.

A rutinpályához visszatérve tudtam, hogy sikerült, már csak a visszajelzést vártam. A vizsgabiztos elmondta az apró hibáimat, és figyelmeztetett, hogy mire kell jobban odafigyeljek, és azt mondta, ˇmegadom a megfeleltet Önnek!ˇ

Amikor kiszált az autóból, a kormányra tettem a fejem és sírtam. Megkönnyebbültem, hálás voltam, és nem hittem el, hogy igen a két éves időhúzásnak most már vége van. Sikerült, meglett, most már vezethetek!

Hosszú út volt, de megérte. Megérte a sok sírást, a pénz, az időbefektetést. Sokat tanultam belőle. Megtanultam, hogy jobb vagyok mint hittem, és hogy egy kicsivel több önbizalmam is lehetne. Megtanultam, hogy küzdeni kell, és néha jó a másik emberre is hallgatni és nem makacskodni. 

Most azokhoz szólok, akik gondokodnak a jogosítvány megszerzésén, vagy esetleg nehezebben megy nekik a vezetés vagy a kressz, vagy ha bármilyen problémájuk van a jogosítvánny megszerzésével kapcsolatban:

Nem szabad feladni!

Ha nekem sikerült, Neked is fog!

Tedd oda magad, mert ezt félgőzzel nem lehet csinálni!

Hallgass másokra!

Ne makacskodj!

Ne húzd az időt!

Légy körültekintő!

és legutolsó sorban pedig ...

BIZZ MAGADBAN!

Tartsatok velem legközelebb is!

Ölel,

KH