•Mint sokan tudjátok, közgázt végeztem. Nem volt a szívem csücske, de elvégeztem. Örültem neki, hogy meg van és kész. Viszont,  mindig is éreztem, hogy nem ez az én utam…
•Ettől függetlenül ki akartam magamat próbálni, hogy milyen lehet ilyen körben dolgozni. Reménykedtem benne, hogy megszeretem...
•Pár héttel ezelőtt, lett egy állás lehetőség. Jelentkeztem. Felvettek.

•Egy napot bírtam. Sírja jöttem haza, hogy ez annyira nem én vagyok. A kollégàk nem olyanok, mint gondoltam, a munka egyáltalán nem tetszik, feszült voltam egész nap. Már dolgoztam elég sok helyen, sok mindent kipróbáltam, de még ilyen szomorúságot, feszélyezettséget, soha nem éreztem. 

Én szeretek alkotni, tervezni, írni, és nem egy gép előtt monoton munkát végezni és számolni.

•Mihez kezdjek?-sírtam, tanácstalan voltam, majdnem hogy kikészültem...de komolyan, Én ezt nem akarom csinálni-mondtam  magamban. Én nem én vagyok. …ha felmondok, a kis féltetett pénzemből kell éljek…ha nem mondok fel, rámegyek idegileg.

•Felmondtam. A szívem döntött, még úgy is, hogy legbelül éreztem, hogy lehet hibát követek el.-még úgy is, hogy a lelkiismeretem is megszólalt, hogy hey te, hülye vagy! 

Bár, a szeretteim azt mondták, hogy jól döntöttem...nem minden a pénz, az egészség fontosabb.. AHA! igen, ezzel egyet értek...viszont pénz is kell...

•Most, itthon vagyok. Ingerülten keresem a helyem. Fàj a fejem, sírógörcseim vannak…s próbálom kitalálni, hogy mi legyen. Gyengének érzem magam.

•Szerinted gyenge vagyok?
•Szerinted, jól döntöttem?

Te mit tettél volna?

Köszi, hogy elolvastad a gondolataimat.